Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bajnai nem Orbánt akarja börtönbe zárni, hanem engem

2009.12.23

– Kiáll-e nyilvános vitára Bokros Lajossal?
– Bárkivel szívesen kiállok. Érdemi vitának persze azt tartanám, ha Orbán Viktorral és Mesterházy Attilával tudnám az érveimet ütköztetni. Az MDF a mi hátunkon próbál egy kis reflektorfényhez jutni. A kormányfőjelölti vitára azután kellene sort keríteni, amikor kiderül, hogy mely pártok tudták összegyűjteni a kopogtatócédulákat. Kérdés, hogy ez az MDF-nek tiszta eszközökkel is sikerül-e, hiszen a januári ferencvárosi időközi választáson a pártot a választási bizottság kénytelen volt kizárni.
– Bokros nemzet- és társadalomellenesnek minősítette a Jobbikot. A fő érve az, hogy elutasítják az IMF-hitel visszafizetését és multiellenesek.
– Szerintem Bokros Lajos, az MDF és az általuk képviselt neoliberális politika a nemzet- és társadalomellenes. A gazdasági válság felszámolásához munkahelyek kellenek, a munkahelyteremtéshez viszont egy erős kormány kell. A kulcságazatnak a mezőgazdaságot és az erre épülő élelmiszer- és feldolgozóipart tartom.
– Mit tartalmaz a Jobbik vidékfejlesztési programja?
– Környezettudatos, családi kis- és középgazdaságok hálójára épülő vidéket szeretnénk, amely tisztességes munkahelyeket teremt, s önkéntes szövetkezetek létrehozásával a világpiacon is versenyképes minőségi termékeket állít elő, és ennek révén a falvak és a kisvárosok tetszhalott helyekből ismét lüktető településekké válnak.
– Ez nagyon hasonlít Széles Gábor vidékfejlesztési programjára.
– Így van, Széles Gábor vidékfejlesztési programja általunk elfogadható és jónak tartott elképzelés.
– Egy szakértői állítás szerint Morvai Krisztina olyan indítványt terjesztett elő az uniós mezőgazdasági bizottságban, amely csökkentené a magyar gazdák támogatását. Mi ennek az oka?
– Jellemző, hogy ezt egy névtelen szakértő nyilatkozta. Ezzel kapcsolatban Morvai Krisztina államfőjelölt egyébként helyreigazítást is kér majd. A javaslat egy átcsoportosításról szól, amely a támogatásokat a hazai nagybirtokok helyett a munkahelyeket megtartó és teremtő családi kisgazdaságokhoz helyezné át.
– Önök euroszkeptikusok. Milyen szövetségi rendszerben látnák a jövőt?
– Azt mondanám, eurorealisták vagyunk. Reálisan nézve pedig ez az uniós tagság Magyarországnak eddig szinte csak hátrányokkal járt. Sem az unióból, sem a NATO-ból való kilépést nem tartom tabukérdésnek. Mi mindig azt vizsgáljuk, mi a jó Magyarországnak. Akár uniós tagországként, akár anélkül, de teljesen újra kell értékelnünk a keleti kapcsolatainkat. Japán, Oroszország, Kína, Közép-Ázsia vagy az arab világ nagy lehetőségeket tartogat Magyarországnak. Csak legyen egy kormány, amely nem csak az Egyesült Államok és az EU talpnyalója.
– A közvélemény-kutatások szerint csökken a támogatottságuk. Milyen eredményre számít a tavaszi választáson?
– Nem hiszek a kutatásoknak, a Jobbik tábora jelentősen nőtt. Áprilisban nagy meglepetést okozunk.
– Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne támadnák a Fideszt. Miért tűnik úgy, hogy nem a baloldal a Jobbik fő ellenfele?
– Az elmúlt húsz év politikája a fő ellenfél. Ezen belül pedig az MSZP. Ha megnézi, Bajnai Gordon nem Orbán Viktort akarja börtönbe zárni, hanem engem. Úgyhogy ez az ellenérzés kölcsönös is. A Fideszt illetően épp fordítva látom. Mi szakmai érvekkel vitatjuk a Fidesz politikáját, nem rágalmakkal, ahogy azt sajnos az ellenzéki párt szinte mindennap teszi.
– Ha bekerülnek a parlamentbe, milyen pozícióra készülnek? Ellenzékként együtt tudnak-e majd szavazni az MSZP-vel a Fidesszel szemben?
– Inkább azt tudom elképzelni, hogy a Fidesz és az MSZP szavaz majd együtt a Jobbik és a nemzeti oldal ellen. Gondoljunk csak a rádiófrekvenciák körüli botrányra. A Jobbik ezért kormányzásra készül.
Pindroch Tamás - Magyar Hírlap

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.