Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vona Gábor válaszol

2009.11.27

Vona Gábor, a Jobbik elnöke ezúttal a delmagyar.hu olvasóinak kérdésére válaszolt. A barikád.hu (mely, mint az az interjúból kiderül, Vona kedvenc hírportálja) összeállítást készített az online-interjúból.

KaszaOne: Milyen a kapcsolata a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal, illetve a szegedi Toroczkai Lászlóval?

Vona Gábor: Mind a szervezettel, mind Toroczkai Lászlóval jó, baráti kapcsolatban vagyok.

Virág Sándor: Tagja vagyok a Magyarok Szövetségének, de támogatom a Gárdát és a Jobbikot is. Sajnálattal hallottam, hogy többszöri tárgyalások után sem sikerült közös nevezőre jutni. Mi volt ennek az oka? Ettől függetlenül kiáll-e a Jobbik, az MSZ kezdeményezései mellett? Ismeri-e, támogatja-e kormányfeloszlató, alkotmányozó és rendszerváltó törekvéseit?

Vona Gábor: A Magyarok Szövetségévek kapcsolatban vagyunk, ugyanazok a céljaink, más-más eszközökkel küzdünk érte. Szerintem a két szervezet kiegészíti egymást.

Csecs: Mit szólsz a szegedi Jobbik tökéletlenségéhez? Gyakorlatilag sikerült pattanásos egyetemi nyilasmisik és nagyszájú focidrukkerek szintjére vinni a szegedi szervezetet. Nem terveztek komolyabb embereket bevonni a működésbe?

Vona Gábor: Ízlések és pofonok. A Jobbikban nagyon sok fiatal van nemcsak Szegeden, de az ország minden pontján. Inkább pattanásos, de tisztességes magyar fiatalok, mint botoxos vénlányok.

teletank: Nem látok szakértőket a csapatában. Létezik hogy egy 22-23 éves kislány kabinetvezető lehet akkor amikor ennyire dörzsölt ellenfelekkel kell majd összecsapni a kampány során?
Nem gond hogy ennyire belülről építkeznek? Nem veszítik el ezzel a hitelességüket?

Vona Gábor: A szakértőink nagy része tapasztalt középkorú vagy idős szakember, akik mellett nagyon sok fiatal dolgozik. 2010 után szakmai szempontból is pozitív meglepetést fogunk okozni mindenkinek.

Rozsdás: Tudvalévő hogy minden párt háta mögött valamilyen tőkeérdekeltség áll, önök melyik érdekeltség élén állnak?

Vona Gábor: Bennünket hazai kis- és középvállalkozók, valamint egyszerű emberek pár száz forintos támogatásai segítenek, és a politikánkkal mi is őket szeretnénk segíteni viszont.

apátfalvifaszagyerek: Önnek, mint hazafinak mi a véleménye a nemzetellenesen szélsőséges, demokráciát felszámolni akaró, nyíltan a náci ideológiát éltető, rasszista kuruc.info nevezetű hírportálról? Ha a Jobbik hatalomra kerülne, ezen szélsőségesen neonáci ill. fasiszta elemeket eltávolítaná?

Vona Gábor: A kuruc.infót egy tabudöntögető hírportálnak tartom, melynek a stílusával nem mindig értek egyet. De nagyon sok olyan dolog van, amelyről csak ott olvashatnak a magyar emberek. Kedvenc hírportálom a barikád.hu.

Asztalos Árpád: A nyugat-európai szórványban élő magyar gyermekek anyanyelvi és nemzeti önazonosságának megőrzésével kapcsolatban milyen elképzelése van?

Vona Gábor: Szeretnénk hazacsalogatni a nyugati és a tengerentúli magyarságot, mert nagyon sok értékes embernek kellett elmenekülnie az elmúlt időszakban Magyarországról.

Papcsek László: Minden politikai párt ellenetek fordult, mert félnek az elszámoltatástól. Miként gondoljátok az elszámoltatást, miért kell várni vele a választásokig?

Vona Gábor: Nem szeretnénk várni a választásokig, de addig nem sok eszközünk van, hogy érdemi lépéseket tegyünk. Ha bármelyik kedves olvasónak van birtokában bizonyíték, keressen meg bennünket, és nekünk nem fog megremegni a térdünk.

utazó81: Terveznek-e valamit tenni a bankokkal akik teljesen tönkreteszik a lakáshiteles gyerekeinket?

Vona Gábor: Itt kizárólag az állami beavatkozás segíthet. Emellett pedig szükség van egy tisztán magyar bank létrehozására, amely ellensúlyozhatná a külföldi bankok tisztességtelen tevékenységét.

theseus: Mi a véleménye arról, hogy 5 évvel az EU-csatlakozás után a magyar átlagbér még mindig csak a töredéke az uniós átlagnak? Ön mit tenne azért, hogy ne csak az árak, hanem a bérek is európaiak legyenek hazánkban?

Vona Gábor: A hazai gazdaságban visszaszorítanánk a multinacionális tőke részesedését, és teret, támogatást adnánk a hazai vállalkozásoknak, tisztességes munkahelyek létrehozására. Magyarországnak nem a 3 millió koldus, hanem a 3 millió kisvállalkozás országának kellene lennie.

suhym: Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a cigány emberek foglalkoztatottsága emelkedjen? A cigányság felzárkóztatásáért? A magyar-cigány ellentétek elsimítása érdekében, hogy többek között a sajóbábonyihoz hasonló eset ne fordulhasson elő? Annak érdekében, hogy a cigány fiatalok közül minél többen vehessenek részt felsőfokú képzésben és diplomát szerezhessenek?

Vona Gábor
: A cigányprobléma egy komplex probléma. Elsőként a közbiztonságot kell megteremteni, és a cigánybűnözést felszámolni. Aztán a szociális rendszert kell átalakítani, hogy az munkára, tanulásra és a törvények betartására ösztönözzön, és ne legyenek potyautasai. Korábban említettem, hogy a mezőgazdaság és az építőipar megerősítésén dolgozunk, ez a cigányságnak is egy lehetőség lehet. Az, hogy diplomát szerezzenek, a szüleik és a cigány vezetők felelőssége.

Lacas: Lát e szándékos provokációt a sajóbábonyi esetnél vagy csak egy feltételezés váltott ki hisztériát? Ha lát, kiknek az érdeke lehet a feszültség szitása és miért?

Vona Gábor: Látok. A Jobbik és a Gárda megerősödésétől megrettent pártok állhattak a háttérben, különösképpen a kormánypárt. Jelenleg ellenünk egy Fidesz-MSZP paktum jött klétre a háttérben. Ez a két párt ma könnyen összefog egymással, ha a mi eltakarításunkról van szó.

Gondi József: Felelősnek érzi e magát az uszításukra magukat sokszoros gyilkossá tevő debreceni "romagyilkosok" tetteiért ?

Vona Gábor: A debreceni gyilkosok egyik tagjáról kiderült, hogy a titkosszolgálatnak dolgozott, a másikról pedig, hogy egy izraeli kibucban élt egy évet, úgyhogy a felelősöket én egészen máshol keresem. Mindenki tegye fel a kérdést: kinek lehetett érdeke, hogy cigány gyerekeket és asszonyokat gyilkoljanak.

rigójancsi: Most, amikor a napnál is világosabb, hogy csak a teljes jobboldal összefogása ment meg minket attól, hogy a kommunizmus haszonélvezői végveszélybe sodorjanak minket - Ön és a pártja miért hadakozik a más jobboldali erőkkel való összefogás ellen?

Vona Gábor: Mi hajlandóak leszünk a parlamentben mindent megszavazni, ami a nemzet érdeke, és semmit sem fogunk, ami azzal ellentétes. Mi nem fognánk össze az MSZP-vel a Fidesz ellen, ahogy azt a Fidesz megteszi ellenünk.

tapsi: Milyen pénzből gazdálkodott és gazdálkodik majd a kampányokban a Jobbik? Hiszen az EP-választási kampány színvonala és az eszközök mennyisége, milyensége utolérte a nagy pártok, és az állami támogatást kapó pártok kampányának színvonalát.
Logaritmus: Mi a helyzet a Jobbikkal kapcsolatban indított Állami Számvevőszéki vizsgálattal és a keresett állami pénzzel?

Vona Gábor: Már említettem, hogy kisvállalkozók támogatásából tartjuk fenn magunkat, valamint a Harmadik Út állami támogatásából. Az EP-kampányunk kb. 30 millió Ft-ba került, annyi különbséggel, hogy nekünk nem kellett fizetni szórólapozásért, plakátolásért és a cédulagyűjtésért, mint másoknak. Az ÁSZ vizsgálatával kapcsolatban nyugodt vagyok, mert nincs titkolni és szégyellni valónk. Nagyon várom már a többi párt kampányköltségvetésének és pénzügyi működésének szigorú és alapos átvizsgálását.

Farkas Tibor: Mit szól ahhoz, hogy a Fidesz próbálja magát beállítani mint nemzeti párt, miközben asszisztál Magyarország kizsákmányolásához és gyarmatosításához?

Vona Gábor: A Fideszt nem tartom nemzeti pártnak, bár a szimpatizánsai nagy része tisztességes magyar ember, akik nem érdemlik meg, hogy félrevezessék őket. A Fidesz szerintem egy liberális párt volt, és az is maradt.

igaz1017: Mit terveznek az oktatás színvonalának megfelelő szintre emelésével kapcsolatban?

Vona Gábor: Vissza kell térni a hagyományos, tradicionális magyar oktatás értékeihez. A bolognai rendszert vissza kell küldeni Bolognába. Magyar Bálintot és társait pedig távol kell tartani az oktatáspolitika irányításától a jövőben.

Lélek Sándorné Ekpafat: Mint egészségügyi szakdolgozó, érdeklődöm, milyen programjuk van az egészségügyi DEFORM azonnali megszüntetésére, az anomáliák mielőbbi felszámolására, az élet védelmében?

Vona Gábor: Az állami egészségügy pártján állunk, nem engednénk be a profitérdekeket a szektorba. Szükségesnek tartjuk a hazai orvosok és ápolók itthontartása végett a bérek mihamarabbi megemelését. Ennek fedezetét pedig a Jobbik nemzeti gazdaságpolitikai fordulata adná.

Tóth Imréné: Ha hatalomra jutnak, van tervük, hogy a nyugdíjas társadalomnak valami élhetőbb életkörülményt biztosítsanak?

Vona Gábor
: Mi az egykori állampárti vezetők sztárnyugdíjait visszanyesnék minimálnyugdíjra, ahogy ezt Lengyelországban megtették, és a pénzt szétosztanánk a többi nyugdíjas között. Hosszú távú megoldást azonban csak a munkahelyteremtés és ezáltal a társadalombiztosítási kassza megerősítése jelenthet.

delmagyar.hu - barikád.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.